Realizmus VS Idealizmus a külpolitikában A különbségek

Anonim

A tudósok és az akadémikusok mindig megpróbálták átfogó magyarázatot adni a dinamikáról, amely szabályozza az államok közötti kapcsolatokat és a különböző országok közötti együttműködés lehetőségét. A legfontosabb IR elméletek felépítésének alapfeltevése az, hogy anarchikus világban élünk. A központi kormányzat vagy a végrehajtási mechanizmus hiánya számos kihívást jelentett a nemzetközi együttműködés meghatározásához és támogatásához. Valójában, míg a nemzetközi intézmények virágoztak és a nemzetközi jog átfogóbb lett, még mindig nincs "nemzetközi kormányzás".

Gondoljunk erre a koncepcióra egy pillanatig: egy országon belül van egy kormány, egy világos törvény, egy igazságügyi rendszer és egy végrehajtó készülék. Ezzel szemben nemzetközi szinten nem létezik olyan felsőbbrendű, központosított kormány, amely képes szabályokat szabni és érvényesíteni őket. A külpolitika területén a kapcsolatok államok, és nincs garancia arra, hogy tiszteletben tartják a nemzetközi szabályokat és normákat.

Valójában a nemzetközi forgatókönyvben létrehozták az államok közötti dinamikát szabályozó intézményeket és szabályokat. A legfontosabbak a következők:

  • Nemzetközi szervezetek: az ENSZ, az ILO, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Nemzetközi Migrációs Hivatal (IOM), az Európai Unió (EU), az Észak-atlanti Szerződés Szervezete NATO), többek között;

Ezek az intézmények foglalkoznak a biztonsággal, a fejlesztéssel, az emberi jogokkal és a humanitárius segítségnyújtással, és közös vagy semleges alapon biztosítják (vagy biztosítaniuk kell) a tagállamok közötti tárgyalásokat és megbeszéléseket. Az államok azonban szívesen lemondanak szuverenitásukról és autonómiájukról, hogy az ilyen szervezetek pártjává váljanak, és betartsák szabályaikat.

  • A nemzetközi és a gazdasági és politikai kérdésekre vonatkozó szerződések; és
  • Kétoldalú vagy többoldalú megállapodások.

Mégis, az ilyen testületek létezése ellenére a központi kormányzat vagy a végrehajtási mechanizmus hiánya számos kihívást jelentett a nemzetközi együttműködés meghatározásához és támogatásához.

A biztonsági dilemma

A világ anarchia legfontosabb nehézsége a "biztonsági dilemma". Ez a kifejezés egy olyan helyzetre utal, amelyben egy államnak a biztonságának növelését célzó fellépései (azaz szövetségek létrehozása vagy katonai erőinek növelése) más államok által fenyegetettnek tekintik. Az ilyen dinamika és észlelés a konfliktusokat okozó feszültségek növekedéséhez vezet.

A Security Dilemma három fő ponttal tagolható.

  1. Az országok attól tartanak, hogy más országok megcsalhatják: az egységes központi mechanizmus hiánya az országok viselkedését ellenőrizheti csalásnak, mivel az országok nem fognak semmilyen következménnyel járni a tisztességtelen magatartásuk miatt;
  2. A Security Dilemma a szubjektív sérülékenység érzékelésén alapul; ezért az államok félreértelmezhetik a többi ország magatartását saját elfogult ítéletük miatt.
  3. A sértő és a védekező fegyverek közötti egyensúly az országok közötti egyensúly központi eleme. Mégis, mivel nem könnyű megkülönböztetni a védekező és támadó fegyverek között, a bizalmatlanság és a feszültségek könnyen felmerülhetnek.

Számos tudós foglalkozott az anarchikus világ feltételezésével és a biztonsági dilemmának a felkelésével. Érdekes megjegyezni, hogy ugyanabból a kiindulási pontból, ellentétes eredményeket értek el. A két fő ellentétes perspektíva a realizmus és az idealizmus (vagy liberalizmus), amelyek tehát neorealizmushoz és neoidealizmushoz (vagy neoliberalizmushoz) alakultak.

Realizmus:

Hobbes [1], Machiavelli és Moregenthau - a legjelentősebb realista tudósok - világos és pesszimista képet mutattak a világról. Valójában a klasszikus realisták az államoknak - és az emberi lényeknek - önző és egoisztikus entitásoknak tekintették az egyetlen célt, amely az anarchikus társadalomban a hatalom és a túlélés volt. Például, a klasszikus tudósok szerint az Államok egymás ellen folytatott háborúban éltek, és minden fellépést az önérdek és a hatalomért küzd.

Reális perspektívában:

  • Az államok között nem lehet együttműködni:
  • Annak érdekében, hogy fenntartsuk az országon belüli békét és uralkodjék az állampolgárok önző és brutális ösztöneire, a kormánynak erős és könyörtelen hatalom;
  • Az államok és az emberek ugyanolyan korrupt és önző természetűek;
  • Ahogy az emberi lények uralkodni akarnak más emberi lények fölött, az államok uralkodni akarnak más államok fölött;
  • Az államok között nincs bizalom; és
  • Az anarchia nem szabályozható.

A klasszikus realizmus elutasítja a nemzetközi intézmények megteremtésének lehetőségét is, ahol tárgyalásokra és békés vitákra kerülhet sor. Valójában ez a feltevés az idő múlásával megváltozott, amikor a nemzetközi intézmények (kormányzati és nem kormányzati szervezetek) egyre fontosabb szerepet játszottak a nemzetközi forgatókönyvben. A realizmus neorealizmussá fejlődött.

Neorealizmus:

A realista perspektíva szkeptikus álláspontjának fenntartása mellett a neorealisták elfogadják a nemzetközi struktúrát, amely korlátozza az államok viselkedését.

Azt állítják, hogy:

  • A nemzetközi eszközt aszimmetrikus együttműködés révén érik el; és
  • A nemzetközi struktúra tükrözi a hatalmi eloszlást az országok között.

A nemzetközi intézmények exponenciális növekedése tagadhatatlan és mindenki szemében. Ezért a neorealisták nem állíthatják, hogy a nemzetközi szervezetek létrehozásának lehetősége illúzió. Mégis úgy vélik, hogy az intézmények pusztán tükrözik a hatalom elosztását a világban (a nagyhatalmak önérdekű számításai alapján), és nem hatékony módja a világ anarchia megoldásának. Éppen ellenkezőleg, a neorealista perspektívának megfelelően az anarchikus világunk intézményesített szerkezete az oka annak, hogy az államok önzőek és önzőek.

Az idealizmus és a neoiedalizmus:

Az idealizmus (vagy liberalizmus) pozitívan érzékeli a nemzetközi kapcsolatok világát, és ebből a szempontból a nemzetközi intézmények kulcsfontosságú szerepet játszanak a békés nemzetközi környezet megteremtésében és fenntartásában.

Az idealista elméletnek gyökerei vannak Kant meggyőződésében, hogy fennáll az örök béke az államok között [2]. Kant szerint az emberek képesek tanulni múltjukból és hibáikból. Ráadásul úgy gondolta, hogy a kereskedelem növekedése, a nemzetközi szervezetek száma és a rendszerben lévő demokratikus országok száma békéhez vezethet.

Más szavakkal, Kant (és az idealista perspektíva) úgy véli, hogy:

  • Az emberek és az államok nem feltétlenül önzőek, brutálisak és egoistaak;
  • Nincs szükség erőteljes és könyörtelen hatalommal arra, hogy a békét az országon belül és a különböző országok között fenntartsák;
  • Vannak olyan elemek, amelyek növelhetik az országok közötti békés kapcsolatok lehetőségét:
  1. a kereskedelem növekedése (kétoldalú és többoldalú);
  2. A nemzetközi intézmények számának növekedése;
  3. A demokráciák számának növekedése a nemzetközi rendszerben - ezek a feltevések visszavezetik a demokratikus békemissziót, amely feltételezi, hogy a demokráciák kevésbé valószínűek a más országokkal való konfliktusok megindítására; és
  • Globális együttműködés és béke lehetséges.

Mint a realizmus és a neorealizmus esetében, a neoliberalizmus (vagy neoidealizmus) a klasszikus idealizmus legújabb kidolgozása [3].

Ismét a klasszikus és az új forma közötti fő különbség a szerkezet fogalma. A neoliberálisok úgy vélik, hogy a nemzetközi rendszer felépítése elősegíti az információszolgáltatók nemzetközi szervezetének létrehozását, és csökkenti a csalás valószínűségét. Ebben az esetben maga a rendszer szerkezete magában foglalja az együttműködés lehetőségét.

Keohane, a neoliberális hagyomány egyik legfontosabb tudója, azonosítja e perspektíva három fő elemét [4]: ​​

  • Nemzetközi rendszerek: a nemzetközi normák spontán megjelenése a konkrét kérdés körül;
  • Komplex egymásrautaltság: a nemzetközi kapcsolatok növekvő összetettsége elkerülhetetlenül az erős és kusza kapcsolatok megteremtéséhez vezet az országok között; és
  • Demokratikus béke: ugyanúgy, mint a klasszikus perspektívában, a demokráciák kevésbé valószínű, hogy konfliktusokat kezdeményeznek.

Amint láthatjuk, a neoidealista perspektíva három pillére a kantiánelmélet kidolgozása.

Összefoglaló

A nemzetközi kapcsolatok elemzéséhez használt különböző megközelítések meglehetősen eltérő értelmezést adnak a nemzetközi környezetben az államok viselkedését szabályozó dinamikáról.

Fontos megjegyezni, hogy mind a realizmus, mind az idealizmus megpróbálja kezelni a nemzetközi rendszer anarchiáját. Az anarchikus rendszer fő problémája a biztonsági dilemma: a központosított kormány hiánya azt jelenti, hogy az országok más országoktól való félelmet kelthetnek, és a megbízható információk hiánya szubjektív sebezhetőséghez vezet. Mint láttuk, a két perspektívának ugyanaz a kiindulási pontja, de eredményeik nagyon eltérőek.

Az első teljesen elutasítja az együttműködést és a békét az államok között.A globális harmónia nem érhető el az egoista, brutális és önző entitásoknak tekintett országok és emberek természetéből fakadóan. Még a neorealista perspektíva - amely elfogadja a nemzetközi intézmények létezését - úgy véli, hogy a nemzetközi rend struktúrája pusztán a játékhatalmak tükrözi az országok között, és nem igazi kísérlet a békés kapcsolatok megteremtésére.

Ezzel szemben a második elfogadja a globális kooperatív környezet lehetőségét, amelyet a kereskedelem növekedése és az információszolgáltatók szerepét játszó nemzetközi intézmények létrehozása teszi lehetővé, és amelyek csökkentik a csalás valószínűségét.