Különbség a klasszikus közgazdaságtan és a neoklasszikus közgazdaságtan között: klasszikus vs. neoklasszikus közgazdaságtan összehasonlítva

Klasszikus közgazdaságtan vs neoklasszikus közgazdaságtan

A klasszikus közgazdaságtan és a neoklasszikus közgazdaságtan mindketten olyan gondolkodási iskolák, amelyek a közgazdaságtan meghatározására más megközelítést alkalmaznak. A klasszikus közgazdaságtan híres közgazdászok, többek között Adam Smith, David Ricardo és John Stuart Mill által alapították. A neoklasszikus közgazdaságtanról olyan szerzők és tudósok dolgoztak, mint William Stanley Jevons, Carl Menger és Leon Walras. A két gondolkodási iskola teljesen különbözik egymástól abban a klasszikus közgazdaságtanban, amelyet történelmileg fejlesztettek ki, és a neo-klasszikus közgazdaságtan magában foglalja a mai követett és elfogadott gazdasági elveket és fogalmakat. A következő cikk világosan felvázolja, hogy mi az egyes iskolák gondolata, és hogyan különböznek egymástól.

A klasszikus gazdasági elmélet az a meggyőződés, hogy egy önszabályozó gazdaság a leghatékonyabb és leghatékonyabb, mivel az igények felmerülnek, az emberek alkalmazkodnak egymás igényeinek kielégítéséhez. A klasszikus gazdasági elmélet szerint nincs kormányzati beavatkozás, és a gazdaság népei a leghatékonyabb módon osztják meg az ijesztő erőforrásokat az egyének és a vállalkozások igényeinek kielégítésére. A klasszikus gazdaság árai a késztermék előállításához felhasznált nyersanyagok, a bérek, a villamos energia és az egyéb olyan költségek alapján döntenek, amelyek a késztermék előállításához járultak hozzá. A klasszikus közgazdaságtanban a kormányzati kiadások minimálisak, míg a közvélemény és az üzleti beruházások költségeit a legfontosabbnak tartják a gazdasági tevékenység ösztönzésére.

Neo-klasszikus közgazdaságtan

A neoklasszikus közgazdaságtan a modern világban alkalmazott gazdasági elméletek és fogalmak. Az új klasszikus közgazdaságtan egyik legfontosabb alapelve az, hogy az árakat a kereslet és a kínálat ereje határozza meg. Három alapvető feltevés létezik, amelyek az új klasszikus közgazdaságtant szabályozzák. A neoklasszikus közgazdaságtan feltételezi, hogy az egyének racionálisak abban a tekintetben, hogy olyan módon cselekszenek, amely a legjobb személyes előnyöket hozza fel; az egyének korlátozott jövedelemmel rendelkeznek, és ezért törekednek arra, hogy maximalizálják a hasznosságot, és a szervezetek számára a költségekre korlátozások szülessenek, ezért a nyereség maximalizálására rendelkezésre álló erőforrásokat használják. Végezetül a neoklasszikus közgazdaságtan feltételezi, hogy az egyének egymástól függetlenül járnak el, és teljes mértékben hozzáférnek a döntéshozatalhoz szükséges információkhoz.Annak ellenére, hogy elfogadható a modern világban, a neoklasszikus közgazdaságtan néhány kritikát felszólított. Néhány kritika megkérdőjelezi, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan valóságos ábrázolása a valóságnak.

A klasszikus és klasszikus közgazdaságtan két klasszikus gondolkodásgörbe, amelyek a gazdasági fogalmakat teljesen másképp definiálják. A XVIII. És a XIX. Században a klasszikus közgazdaságtant alkalmazták, a mai 20. századig pedig a neo-klasszikus közgazdaságtan.

A klasszikus gazdaság hisz egy önszabályozó gazdaságban, amelynek nincs állami beavatkozása, azzal a várakozással, hogy az erőforrásokat a leghatékonyabban használják fel az egyének szükségleteinek kielégítésére. A neoklasszikus közgazdaságtan azzal a mögöttes elmélettel működik, hogy az egyének arra törekszenek, hogy maximalizálják a hasznosságot, és az üzleti vállalkozások maximalizálják a nyereséget olyan piacon, ahol az egyének olyan racionális lények, akik teljes mértékben hozzáférnek az összes információhoz.

Összefoglaló:

• A neoklasszikus közgazdaságtan és a klasszikus közgazdaságtan két nagyon elkülönülő gondolatiskola, amelyek a gazdasági fogalmakat nagyon eltérő módon definiálják.

• A klasszikus gazdasági elmélet az a meggyőződés, hogy egy önszabályozó gazdaság a leghatékonyabb és leghatékonyabb, mivel a szükségletek alapján az emberek alkalmazkodnak egymás igényeihez.

• A neoklasszikus közgazdaságtan azzal a elmélettel működik, hogy az egyének arra törekszenek, hogy maximalizálják a hasznosságot, és az üzleti vállalkozások maximális profitot teremtenek egy olyan piacon, ahol az egyének olyan racionális lények, akik teljes mértékben hozzáférnek az összes információhoz.